vannak ezek - a pillanatok, amiket az emlékezet - később óhatatlanul 

kirostál, - mikor áll az ember mondjuk a pirosnál - egy kocsival, tehát ezen belül - még pontosabban ül, - egész pontosan az anyósülésen - ül ez az ember,  és nem - a volánnál, ami eleve rossz már, - és a fejében mindenféle gondolat  motoszkál, - hogy például mi volna, ha az idő megnyílna néha résnyire, - és ezen a résen ilyenkor más pillanatokba lehetne nézni be, - ahogy fényképeket  szoktunk nézegetni, csak - itt az ember azt mondaná: nicsak! - ekképpen -kiáltana föl az ember, hogy nicsak, hát ki ez a lány ezen a képen? - vajon nem 

ismerem még, vagy (istenem!) - lehet, hogy ismerem? - csak ennyire másféle  frizurát - hordott itt három évvel ezután? - szóval ugyanolyan könnyen, -  ahogy az ember előrelapoz egy könyvben, - hogy megtudja, húsz oldallal később mi lesz a gikszer - ipszilonnal vagy iksszel, - úgy csapnánk föl a jövő fényképalbumát, - és az ember olyasmit látna néha, amivel nem is kalkulált.